Mégis túléltem az első óráimat mai nap folyamán. Éljen. A szakvezetőm úgy néz ki, mint Stanley Tucci. Az iskolában mindenki kedves. A diákok segítőkészek. Az első szembetűnő különbség a dolgozni akarás, a koncentrált munka. A félév első órája volt, de a diákok fele hozott mutogatnivalót. És aki hozott, az elég klassz minőségűt, szóval a léc elég magasan van.
Az első pár nap az iskolában az emberek között olyan, mintha egy aranyhal lennék a zacskóban, akit még nem bontottak ki. Nagyon furcsán ijesztő az érzés. Amikor a többiek franciául beszélnek, én pedig próbálom megérteni őket, állandóan az az érzésem, hogy eltorzul a fejem; nevetségesen tágak a pupilláim, és totál hibbant pofát vágok. Nem tudom, kívülről milyen, de sokan maguktól odajönnek segítséget nyújtani, az asztal túloldaláról anyai pillantásokat lövellnek felém(azt a 'nyugi minden rendben lesz' fajtájút). ..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése